Swarovski kristályos szettek - Swarovski ékszerek

Swarovski szett

  Mindenki szeretne összhangot teremteni önmagában, maga körül, ahogy a természet is erre törekszik. Miért ne valósítanád meg a megjelenésedben is ezt az alapvető igényt?

            Több módszerrel is el lehet érni az összhangot, bármely területen. Az öltözködésben a megfelelő darabok összeválogatásával, a megfelelő kiegészítők hozzáadásával és egy széles mosollyal nem lehet mellényúlni.

Nagy segítség ebben a Swarovski szett, mely több egymáshoz tökéletesen passzoló darabból áll. Ezeket viselve az ékszerek harmóniájában nem tűnhetsz szétszórtnak. Vannak hangsúlyosabb és visszafogottabb szettek is, de egyben megegyeznek. Méghozzá a csillogásban. A megfelelő ruha, cipő, smink és frizura sokkal könnyebben lehet egységes, ha a leginkább csillogó részek összecsengenek.

Nézzük miből áll általában a szett! Nyaklánc mindenképpen alaprabját képezi egy összeállításnak, ehhez jön általában egy pár, hozzá illő fülbevaló. Ritkább esetben nyaklánc és karkötő kombinációval találkozol, de a fülbevalós párosítás elterjedtebb. Második legnépszerűbb válogatás a nyaklánc és fülbevaló mellé egy karperec. A szetteknél ritka esetben tartozik bele gyűrű a válogatásba, de néha előfordul.

A szettben vásárlás nagy előnye még a termékek ára. Legtöbb esetben egy egész szettet megvásárolva néhány százalékkal olcsóbban jutsz hozzá, mint ha külön-külön vennéd meg az egymáshoz illő ékszereket. Ha egy szín, forma vagy minta nagyon tetszik, érdemes szettben gondolkodni, hogy kéznél legyenek az összecsengő darabok.

Megtetszett egy szett, de úgy érzed, nem tudod kihasználni, mert túl erős, túl elegáns és te visszafogottabb vagy ennél? Ne aggódj ezen! Az életedben bármikor bekövetkezhet az, hogy esküvőre vagy hivatalos, esetleg valami más, nagy horderejű eseményen kell kisestélyiben megjelenni. Sőt, az is lehet, hogy egy szép napon álmaid hercege hív gyertyafényes vacsorára. Azért oda jó lehet királynőként érkezni! De addig is gondolj csak bele, nem feltétlenül szükséges a szett darabjait együtt hordanod. Ha van egy teljes garnitúrád, hordhatod egyben, de hordhatod csak a nyakláncot a fülbevalóval, a fülbevalót a karkötővel, a nyakláncot a gyűrűvel. Vagy csak az egyes darabokat. Így tompítod a túlzott elegancia élét, hétköznapibbá, ám nem kevésbé csodálatossá téve az aktuálisan választott darabot. Persze egy délutáni fagyizásra ne a kövekkel kirakott nyakéket tedd fel!

A Swarovski szetteknél könnyen előfordul, hogy ha van két kollekciód, tudod őket egymással is kombinálni. Az egymáshoz illő színek vagy éppen az egymástól nagyon elütő csillogás egyediséget ad a megjelenésednek. Azért ezzel vigyázni kell, legyen eléggé nagy a kontraszt vagy nagy az összhang. A kettő közötti esetben a párosítás inkább kerülendő, az pont az ellenkező hatást kelti, szedett-vedett látványt nyújt, ami egyáltalán nem vonzó.

A Swarovski ékszerek között találsz komoly, kisestélyihez való szettet, de ugyanúgy megtalálod a mindennapokban hordható, visszafogott vagy egyszerűbb, vidám darabokat is.

Az ékszer szettek igényességről árulkodnak, a siker garantált.

Válaszd ki kedvenc szetted, kattints IDE >>